ArculattervezésÖsszetett munka, egységes koncepcióEgy szálláshely arculatának a megteremtése többszörösen összetett feladat. A tervezés során figyelembe kell venni a ház és a környék megjelenését, adottságait, a célcsoportot, a szolgáltatások összetételét. Az egységes megjelenés ugyanis a vendégszerzés, és a visszatérő vendég megtartás folyamatának és annak költségeinek megkönnyítésére is szolgál. Egységben minden egyszerűbb, hatékonyabbHa belegondolunk, mennyivel jobban emlékszünk egy reklámra az utcán, egy hirdetésre egy újságban, és mennyivel jobban felkelti érdeklődésünket egy reklámbanner a neten, ha már rémlik, hogy láttuk valahol motívumait, vagy ismerősen cseng a szlogenje. Ezt az elvet használjuk ki munkánk során, amikor reklámját, szórólapját, logóját tervezzük. Ezért ajánljuk, hogy minden téren segítségére leszünk megjelenésében, mert így garantálhatjuk az egység megteremtését! Szállásoknak máshogyEgy szálláshelynek másban kell gondolkoznia, mint egyéb iparágaknak. Egy szállásnál ugyanis a környezethez, illetve magához az épülethez is alkalmazkodni kell az arculattervezés során. Fontos a bizalom kialakítása, valamint a nyaraláshoz, vagy éppen az üzleti úthoz társuló légkör megteremtése. Ennek a kialakított képnek minden elemben meg kell jelennie, a honlaptól a lakberendezésen keresztül a nyomdai termékekig. Mi ennek a megjelenésnek az egységes elvégzését tűztük ki célul! Egy kézben tudjuk elvégezni mindazt, ami egybe tartozik.
|